Kategóriák: 8\10, Akció, Kaland, Pop-corn, Thriller
Megmondom őszintén, ez volt az a film, amely elé nagyon nagy elvárásokkal ültem le. Nem csak azért, mert egy kultsorozat az egész alapja, hanem mert számomra ez volt az év legjobban várt akciója, olyan zúzós jelenetekkel, amilyent csak el lehet képzelni. És csalódtam? NEM! Sőt, olyan tömény, egetrengető, falhoz-vágós akcióban volt részem, amilyenben már nem tudom, hogy mióta. Várom Sly új alkotását, talán az majd tudja überelni, de nagyon kételkedem.
Engem, már a főcím előtti jelenettel megvettek. Hogy miért? Mert Liam Neeson egy ÁLLAT! De a szó teljesen jó értelmében. Hihetetlen mennyire jól eltalálták az ezredes karakterének a casting-ján. Nem mondom, a másik három szereplőt is imádtam, de erről majd lennebb. A történet egyben sorozat előzmény is meg folytatás is, attól függ honnan nézzük. Két dolog nem tetszett igazából, de az elsőt valahogy megértem. Ez pedig az volt, hogy nagyon gyorsan felvezették a csapatot, és hozták össze a négyest, még elnézegettem volna egy ideig B.A. és Murdock történetét. Lényegében a film első 5 percében már mindenki megvolt. És, hogy miért vagyok ezzel megértő? Itt jön a második dolog, ami nem tetszett: rengeteg volt az anyag! Nagyon sok volt a szál, a történeti elem, és így nem lehetett kibontani semmit. A film így is két órába zsúfolódik bele, és még így is nagyon sok helyen éreztem, hogy bizony sietnek az alkotók. Ettől a két bakitól eltekintve, számomra hibátlan az alkotás.

Visszatérve a történetre, természetesen az a szituáció, hogy valaki nagyon-rossz tőrbe csalja főhőseinket, akik saját maguk tisztázása érdekében akciózni kezdenek. Ennél többet nem érdemes mondani, ha azt akarom, hogy ne lőjek le egy két poént. Ennyi, nem is több, nem is kevesebb. Ellenben vannak olyan fordulatok, amiket valahogy nem tudtam előre látni, mert abban a tudatban voltam, hogy el fognak puffogtatni néhány klisé-bonbont, de ez nem történt meg. Egy a lényeg, egy akcióban lubickoló filmnek, pont ennyi bonyodalomra van szüksége.
Színészekre rátérve leborulok a castingoló-csapat előtt. Olyan erős gárdát hoztak össze, hogy öröm volt nézni. Még a B.A. karakterét játszó pankrátornak is jól állt az „I’m gonna kill you, fool!”. Személyes kedvencem nekem mégis, Liam Neeson, a dörmögő hangjával és Sharlto Copley (Murdock) az őrült fejével. A Másnaposok-ból ismert srác sem volt rossz, de azért nem tudott ekkora magaslatokba lépni. Ettől függetlenül az összkép korrekt volt. Akinek volt valami hiányossága, azt pótolta a másik.

Technikai dolgokat feszegetve, azt tudom mondani, hogy nagyon élethűvé varázsolták a mesét. Mert a sztoriból kiindulva, rengeteg az irreális szál és történés, de ezt a cgi-csapat mesterien beleültette a realitásba. Le a kalappal előttük. Pacsi jár még a zenét összehozóknak, és az operatőröknek is. Akcióknál megszokott, hogy rángatják a kamerát, amiből kifolyólag a néző egy kukkot nem ért, abból, ami történik, itt még-sem volt ilyen probléma, hálát is adok ezért Joe Carnahan rendező úrnak, amiért nem hagyta.
Összeségében, kielemezve, elmondhatom, hogy bizony A Szupercsapat az év legmenőbb filmje, eddig. Nem a legjobb, mert hogy is lehetne, egy igazi pop-corn, de annak a krémjéből. Élveztem minden percét!
Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy Like-ot, vagy osszd meg az alábbi elemek közül, hogy minél több emberhez eljusson az ajánló:
2010/08/08, 23:53 | szerző: lz
[...] azt mondtam, hogy a The A-team az év legmenőbb filmje, akkor bizony a The Expendables az év legférfiasabb alkotása, és ezt nem fogja túlszárnyalni [...]
[...] 7. The A-team [...]